Fagylalt színekben

Sokszor nehéz pontosan megfogalmazni azt az érzést, hangulatot vagy érzetet, amit egy szín kelt bennünk. A színekhez életünk során nagyon sok érzés társul, köszönhető a tudatos és tudattalan felhalmozott tudás anyagnak, emlékeknek. Ha ránézünk egy adott színre el tudjuk dönteni, hogy bennünk pozitív vagy negatív érzést kelt. A színek kombinálásával pedig elérhető egy kisebb érzelmi átlényegülés, ahogy az egyik szobából, egy másik enteriőrbe lépünk.

Be kell vallanom, amikor a megrendelő az én imádott fagyi színeimhez szürkét szeretett volna társítani, akkor egy kicsit megijedtem. Nem lesz túl komor? Hogyan fognak a színek működni szürke alappal?

És remekül MŰKÖDIK, IGY EGYBEN!

     

A szürke önön magában egy nagyon szép, letisztult és semleges szín, de egyáltalán nem üde. A fagylat színeivel kombinálva azonban olyan hatást kelt, mintha a szürke mindig is a színcsokor része lett volna, sőt alapot képez, hogy tökéletesen megmutassa a többi szín szépségét. Engem abszolút megvett ez a kombináció és a szürke méltó társa lett ennek a színkavalkádnak.

A szoba falának színei hosszú távon hatnak a szoba lakójának hangulatára, hisz -jobb esetben- több évre készülnek. A halvány fagylalt színek a szürkével kombinálva olyan, bohókás és optimista hangulatot áraszt, hogy kifejezetten jó érzés belépni egy olyan térbe, ahol ezek a színek veszik körül az embert.

Összegezve, IMÁDTAM FESTENI!